Már több, mint 100 diákot kiképeztünk felhőből
2017 május harmadikán a Neumann SZKI 11. A osztályát láttuk vendégül a Microsoft magyarországi campusán a Graphisoft parkban. A Microsoft képviseltében Bodnár Ádám, valamint Gelei Máté tartott bemutatót a mai modern informatikáról. A DELL EMC-től Rab Gergely, a VAR Kft.-től pedig Berecz Sándor és Demjén Albert volt jelen. A nap végén a szomszédos IBS szervertermében exkluzív szerverszobai látogatáson vettek részt a diákok Leposa Richárd informatikai osztályvezető prezentálásában.
2020-ban azon cég, amely nem használ valamilyen felhőalapú technológiát, olyan lesz, mintha manapság internet nélkül próbálna meg boldogulni (Gartner, Inc), hangzott el Bodnár Ádám (Termékmenedzser, Microsoft Magyarország) előadásában. Egy „hagyományos” földi/on premise IT infrastruktúra felépítését alapul véve láthatták a diákok, hogy a különböző vállalati igények kiszolgálásához mely felhő alapú szolgáltatás nyújt költséghatékony megoldást.
Amikor az IoT(Internet of Things) világával foglalkozunk hajlamosak vagyunk csak a fizikai tárgyakra -önvezető autók, otthoni okos eszközök - gondolni és nem veszünk tudomást a biológiával kapcsolatos potenciálról. Rab Gergely (Tanácsadó, Dell Magyarország) elmesélt egy történetet mely szerint egy japán farmer felfigyelt rá, hogy azon időszakban amikor a tehenei nemzőképessége a legideálisabb, többet gyalogolnak. Kézenfekvő volt a döntés, mely szerint meg kell figyelni a tehenek lépésszámát és e szerint megtervezni a reprodukciós folyamatot. A tehenekre lépésszámlálót helyeztek melyek vezeték nélküli kapcsolaton keresztül továbbították a szükséges adatokat a központba így hozzájutva ezen hasznos információhoz.
Manapság amikor marketingfolyamatot tervez 1-1 vállalkozás, hamar találkozik azzal a problémával, hogy nehéz megszólítania az ügyfeleit, illetve minden csatornán egyszerre jelen lenni igen költséges. Gelei Máté (Service Delivery Manager, Microsoft Magyarország) a Microsoft Cognitive Services szolgáltatásán keresztül mutatott be olyan chat botokat melyek a legnépszerűbb chat platformokon vannak jelen, arra várva, hogy kiszolgálhassák a felmerülő igényeket. Bemutatásra került pl a Skyscanner Skype-on elérhető botja, akit néhány egyszerű utasítás segítségével kérhetünk meg arra, hogy tervezze meg repülőutunkat.
A Rolls-Royce 13000 repülőgéphajtőművel rendelkezik világszerte. A hajtóműveikben elhelyezett szenzorok segítségével optimalizálni tudják működésüket, növelve megbízhatóságukat és alacsonyan tartva a költségeket. Egyre több nagyvállalat használja a felhőt felismerve a benne rejlő hatékonyságot. Berecz Sándor (Kereskedő, VAR Kft.) mindenki által jól ismert márkák felhőbe költözésének történetét hozta el.
Az IBS szervertermének bemutatása a nap fénypontjaként nem mindennapi betekintést nyújtott arról, hogy hogyan fest egy adatközpont manapság.