dsc0380.JPG

A budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium diákjai számára a felhőinformatika alapjairól tartottak szakmai napot a VAR Kft., a GE Hungary, valamint a DELL Magyarország munkatársai 2016.09.29-én a GE irodaházában a Vaci Greens-ben. 

A rendezvény fő célja a diákok élményközpontú oktatása volt. Betekintést kaptak Magyarország egyik legnagyobb multinacionális vállalatának működésébe, Deák József (GE, IT üzemeltetési vezető) prezentálásában.

Majd Rab Gergely (Dell Magyarország, Tanácsadó) előadását hallgatták meg a diákok IoT, felhő, vagy neurális hálók, gépi tanulás témakörében.

Ezt követően Berecz Sándor (VAR Kft, Kereskedelmi manager – egykori Neumann-os diák) előadása hangzott el a Cloud computing alapjairól.

dsc0395.JPG

A nap fő attrakciójára az előadásokat követően került sor. A diákok kisebb csoportokban, szerverszobai látogatáson vettek részt, ahol testközelből tekinthettek meg egy működő adatközpontot, mely a GE Hungary IT infrastruktúrájának része. A szerverszoba jól példázta a diákok számára, hogyan képzelhető el egy valódi adatközpont, ahonnan a világunk egyre nagyobb részét működtető felhőszolgáltatások futnak.

 A szakmai nap részeként több, a témához kapcsolódó videót is megtekintettek a diákok. A nap végén pedig egy kvíz került lebonyolításra az elhangzottakról, melyet követően a jól teljesítő és szerencsés diákok ajándékokat kaptak. 

A szakmai nap hasznosságával kapcsolatban minden résztvevő egyetértett, így a VAR Kft elkötelezte magát a rendezvény rendszeres lebonyolítása mellett.