Mi is ez a DeX

A DeX egy, jelenleg a Samsung S8, S8+ illetve Note8 készülékkel elérhető, extra funkció. Ennek az extrának a használatba vételéhez szükséges megvásárolni egy körülbelül 35 ezer forintba kerülő dokkoló állomást.
Ha ez megvan, és rendelkezünk egy HDMI csatlakozású monitorral/TV-vel, illetve egy egér + billentyűzet párossal, akkor minden adott, hogy használatba vegyük a telefonunk eddig rejtett képességét.

samsungdex.jpg

Beüzemelés

Nincs más dolgunk mint csatlakoztatni a:

  • HDMI kábelt,
  • USB-s egeret és billentyűzetet
  • (opcionálisan hálózati csatlakozó is rendelkezésre áll, amennyiben nincs lehetőségünk vezeték nélkül csatlakozni az internetre)
  • illetve az USB C típusú töltőt.

Ezután már csak a telefont kell ráhelyezni a kinyitott dokkoló USB C csatlakozójára, miután a telefon egyből érzékeli, hogy dokkolóra lett csatlakoztatva, és körülbelül 10 másodperc alatt el is indul a Samsung DeX.

nyitvadex.jpg

DeX vagy tükrözés

A telefon alapértelmezetten a dokkolóra való csatlakozás után a DeX felületet indítja el, de lehetőségünk van átváltani képernyő tükrözésre is, ami egyszerűen a telefon képernyőjét jeleníti meg a monitoron vagy a TV-n.

DeX-re optimalizált alkalmazások és a többi

Megkülönböztetjük, mert szükséges megkülönböztetni a DeX-re optimalizált alkalmazásokat azoktól amik fejlesztése közben nem volt szempont ez a funkció, csak az, hogy a telefon képernyőjén működjön.
A DeX-re optimalizált alkalmazások szinte mind alapból települnek a telefonra első beüzemeléskor. Ilyenek a Microsoft Word, Excel, PowerPoint, Outlook és a OneDrive, illetve a beépített Samsungos alkalmazások.
Sajnos az Androidon gyakran használt alkalmazások nagy része nem támogatja a DeX-es használatot, ami alatt szintén megkülönböztetjük azokat, amik elindulnak és amik egyáltalán nem.

  • Amik elindulnak, azok csak miniatűr méretben, mellyel ugyan azt nézhetjük, mintha az alkalmazás a telefon képernyőjén jelenne meg. Változtathatjuk, hogy álló vagy fekvő tájolást szeretnénk, de nem tehetjük ki teljes képernyőre és a méretét sem változtathatjuk.
  • Viszont vannak sajnos amik még így sem hajlandóak elindulni.
dokk2.jpg
dokk1.jpg

 

Irodai használat

Mit vettünk alapul irodai használatnak:

Ezek nagy része Windows használata után gondolkozás nélkül működik. A leggyakoribb Windowsban is sűrűn használt gyorsbillentyűk úgy mint Ctrl+C, Ctrl+V, Ctrl+X, Ctrl+Z, Windows gomb+L, és a többi implementálva vannak ebbe a rendszerben is, így ez nem igényel megszokást.
Office 365 fiókba belépve, az Outlook-ban azonnal elérhetővé válnak az e-mailek, valamint OneDrive-ban elérjük a fájljainkat, és a Word, Excel és PowerPoint alapértelmezett mentési helye is a OneDrive fiókunk lesz.
Természetesen minden alkalmazás ablakban fut, így mi rendezhetjük el a képernyőn ahová csak akarjuk, és amelyiknél lehetőség van rá (DeX alkalmazások) ott szabadon méretezhetjük is az ablakokat. Így több ablakot is láthatunk egyszerre, ezzel növelve a produktivitásunkat.
A teszt készülékben 64GB tárhely állt a rendszer, a telepített alkalmazások és a saját fájljaink számára, de lehetőség van USB-s háttértárral vagy MicroSD kártyával bővíteni a rendelkezésre álló helyet.

Pozitívumok

A böngészőben egyszerre 20 megnyitott lap sem okozott problémát a telefonnak.
A dokkolóba épített aktív hűtést a teszthét során egyszer hallottam csak működni, pedig nem kíméltem a telefon hardverét. Asztali gépként használtam munkára és szórakozásra egyaránt a rendelkezésemre álló pár nap alatt, mely alatt a következőt kell érteni:

  • napi 8+ óra használat dokkolva
  • folyamatosan megnyitott Outlook, Word, OneDrive, Google Chrome és Skype melyek közül utóbbi nem támogatott DeX nézetben, így csak kis ablakban tudtam jobbra-balra helyezgetni a monitoron.
  • Chrome-ban átlagosan 10 fül volt nyitva, melyből legalább 1-en valamilyen videó futott (50-50%-ban előtérben és háttérben)

Youtube-on a 4k-s tartalmak is szaggatás mentesen jelentek meg a kijelzőn.

Negatívumok

  • Vezetékes hálózati csatlakozás esetén csak harmadik féltől származó alkalmazás (pl: „hálózati böngésző” mely támogatott DeX nézetben) használatával van lehetőség megosztott fájlok elérésére.
  • Microsoft Word-ben nincs lehetőség tartalomjegyzék beszúrására, remélhetőleg ezt a közeljövőben javítják.
  • Ritkán kapcsol be a dokkoló aktív hűtése, viszont amikor bekapcsol, akkor hangos.
  • Manapság már eléggé leáldozóban van szegény JACK csatlakozónak, de ha már tettek egyet a telefon aljára, amit nem tudunk dokkolva használni, akkor elfért volna egy a dokkolón de sajnos ez lemaradt.
  • A HDMI kábelen keresztül ugyan továbbítja a hangot a kijelző felé, tehát ha a megjelenítő alkalmas rá, tudunk csatlakoztatni hangszórót, fej- vagy fülhallgatót, viszont mikrofon csatlakoztatására nincs lehetőség. Így, ha dokkolt állapotban szeretnénk telefonálni, azt vagy kihangosítva tudjuk megtenni, vagy vezeték nélküli headsettel.
csukvadex.jpg

 

Összegzés

A rendszer folyamatosan frissül, így javítják a hibákat folyamatosan.
A blogbejegyzést és a hozzá tartozó dokumentumot a DeX-en készítettem el és publikáltam, ezzel is tesztelve, hogy mennyire használható ez a kis eszköz.
Egy átlagos felhasználó számára a DeX kivált egy asztali számítógépet, ha a fent említett negatívumokkal együtt tud élni.

Apró baki

A telefon bekapcsolása és frissítése után, csatlakoztatva a dokkolóra, azonnal működött a magyar billentyűzet kiosztás egészen addig, amíg le nem húztam a telefont a dokkolóról. Kicsit később felcsatlakoztatva újra, már nem ismerte a magyar kiosztást, hiába volt mindenhol beállítva. Körülbelül a teszt első napján 5 alkalommal indítottam újra a készüléket, mert akkor még ez megoldotta ezt a problémát, de utána már ez sem, úgy tűnt végleg angol kiosztású billentyűzettel kell dolgoznom rajta, de aztán meglett a megoldás. Átállítottam angolra a billentyűzet kiosztását, újraindítottam, majd visszaváltottam magyarra, újraindítottam és azóta működik normálisan.

Köszönjük a készüléket Vitlinger Istvánnak (GE Digital – IT Manager)