Annál a cégnél, ahol számítástechnikai eszközök, esetleg saját szerverek vannak, olyan szakembert – rendszergazdát – is alkalmazni kell, aki megoldja az ezekkel kapcsolatban felmerülő esetleges problémákat, hibákat.

A kérdés már csak, hogy érdemes-e a vállalatnak felvennie valakit, vagy sokkal praktikusabb, ha egy külső szolgáltatót bíz meg ezzel a feladattal. Itt persze az is rögtön a képbe kerül, hogy melyik lehetőség az olcsóbb, biztonságosabb, vagyis összességében melyikkel jár jobban a cég.

A cég mérete meghatározó

Amikor egy gazdasági szervezet arról dönt, hogy fölvegyen-e egy saját rendszergazdát, érdemes a cég méreteiből kiindulni. Könnyen belátható ugyanis, hogy azoknál a kis- és közepes vállalkozásoknál, ahol csupán néhány számítástechnikai eszköz található – számítógépek, nyomtatók, laptopok –, ott teljesen fölösleges napi nyolc órában foglalkoztatni valakit.

Arról nem is beszélve, hogy egy ekkora cég valószínűleg nem is tud egy olyan szakembert megfizetni, aki elég magas szintű ismeretekkel rendelkezik, ezért kompromisszumokat kell kötnie, ami azonban nem mindig hozza az elvárt eredményt.

Az eszközök számát tekintve nincs egy konkrét határ – akár 150-200 eszközt is lehet távolról felügyelni, és szinte azonnal elhárítani a munkát hátráltató meghibásodást. Márpedig a legtöbb hazai vállalkozásnál nincs ennyi periféria, azaz egy külső rendszergazda remekül el tudja látni a feladatát.

Kivéve, persze, az egészen hatalmas multinacionális cégeket, ahol az eszközpark jóval nagyobb a rengeteg alkalmazottal egyenes arányban, igaz, ezek a vállalatok egészen más kategóriát képviselnek.

Sok esetben elavult az eszközpark a hazai kis- és közepes vállalkozásoknál

Ma egy cég már nem engedheti meg magának, hogy ne használjon informatikai eszközöket. Arra vonatkozóan, hogy a hazai kis- és közepes vállalkozások mennyire vannak jól – vagy épp ellenkezőleg – ellátva velük, nem sok adat áll a rendelkezésre. A kutatások ugyanis leginkább az internethasználatra összpontosítanak, nem pedig a számítógépekre, laptopokra, és azok állapotára.

Annyi azonban biztos, hogy bár a legtöbb hazai cég alkalmazottai számítógépen intézik a napi ügyeiket, a helyzet egyáltalán nem rózsás. Egy 2014-es KSH kimutatás szerint a magyarországi cégek csupán 91%-a rendelkezett számítógéppel – igen, 9%-uk nem tartotta fontosnak, hogy haladjon a korral, vagy egyszerűen az anyagi nehézségek miatt nem futotta informatikai beruházásokra.

Ami azonban ennél is elszomorítóbb, hogy a számítógéppark még a cégeknél dolgozók szerint is elöregedett, és szükség lenne a modernebb technológiákra. Ennek azért van különös jelentősége, mert egy lassú rendszerrel folyamatosan gondok adódnak – leállhat, és hátráltathatja a különféle munkafolyamatokat.

Többek között ilyenkor jön jól egy olyan rendszergazda, aki az év 365 napján a vállalkozás rendelkezésére áll, és villámgyorsan old meg minden problémát.

A távoli diagnosztika csodákra képes

Annak, hogy napjainkban a rendszergazdáknak nem kell fizikailag azon a helyen tartózkodniuk, ahol az informatikai jellegű hiba felmerül, a távoli diagnosztika a kulcsa. Bámulatos, de ma már, hála az internet nyújtotta lehetőségeknek, és a modern diagnosztikai szoftvereknek, az összes informatikai eszköz elérhetővé válik távolról.

Így nem kell sem saját szakembert tartania a cégnek, sem megvárni, amíg az a helyszínre utazik, ugyanis bárhonnan képes hozzáférni a cég eszközeihez, és javítani a felmerült hibát. Vagyis egy külső rendszergazda ugyanúgy, sőt, adott esetben sokkal jobban képes kezelni a problémát, mint egy saját, ráadásul még kevesebbe is kerül a vállalkozásnak.

30.jpg

A külső rendszergazda előnyei

Ha egy vállalkozás egy külső céggel köt szolgáltatási szerződést a rendszergazdai tevékenység ellátására, annak számtalan előnye van. Most azt nézzük meg egy kicsit bővebben, hogy mik is ezek az előnyök, vagyis miért érdemes ezt az opciót választani.

Folyamatos rendelkezésre állás

A rendszergazda is ember, ezért a cég többi munkatársához hasonlóan évente akár többször is szabadságra megy, és meg is betegedhet, egyszóval előfordul, hogy nem tartózkodik a cégnél. Az informatikai eszközök azonban erre nincsenek tekintettel, és akkor is meghibásodnak, ha a szakember nem áll éppen rendelkezésre, hogy rögtön orvosolja a problémát.

A külső informatikussal ez soha nem fordulhat elő. Azaz természetesen ő is mehet szabadságra, és utolérheti a nátha, de a szolgáltatást nyújtó cég több szakembert is foglalkoztat, ezért mindig lesz szabad a kapacitás a hibakezelésre. Ez pedig ebben a verseny orientált világban döntő jelentőségű lehet, hiszen egyetlen vállalkozás sem engedheti meg magának, hogy leálljon nála a termelés vagy a szolgáltatás.

Gazdaságosabb, mint egy belső rendszergazda

Különösen a kis- és közepes vállalkozásoknál nem mindegy, hogy mennyi pénzt fordítanak az alkalmazottak bérére. Márpedig egy igazán jó rendszergazda „árát” meg kell fizetni, ellenkező esetben elmegy külföldre, vagy egy olyan céghez, ahol megkapja az általa kielégítőnek tartott bért.

Igaz, hogy lejjebb is lehet adni a minőséget, de nem biztos, hogy megéri vállalni a kockázatot, hiszen egy gyengébb színvonalú informatikai támogatás mellett a cég nem érezheti magát biztonságban.

A rendszergazdai tevékenységet nyújtó cégek megfizethető, ugyanakkor magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleiknek, ráadásul a költségekkel előre lehet tervezni akár hosszabb távra is, így a vállalkozást nem éri meglepetés, amikor megkapja a számlát.

Naprakész szakértelem

Az informatikában a fejlődés olyan viharos gyorsasággal megy végbe, hogy gyakran még a témában járatos szakemberek is kapkodják a fejüket. Ezért ezen a területen mindennél fontosabb, hogy a rendszergazda tudása mindig naprakész legyen.

A legtöbb olyan vállalkozás, ami rendszergazdai szolgáltatást nyújt, a munkatársai folyamatos képzésére, illetve a legújabb technológiák alkalmazására is nagy hangsúlyt fektet, ugyanis csak így lehet igazán versenyképes a piacon.

A saját rendszergazda esetén ez a szempont nem mindig érvényesül, azaz nem küldik el továbbképzésekre az alkalmazottakat, így a valamikori tudás megkophat, elavulhat.

Felelősségbiztosítás az esetleges hibákért

Mindenki hibázhat, még abban az esetben is, ha a legnagyobb körültekintéssel és szakértelemmel végzi a munkáját. A felelősség kérdése azonban nem mindig egyértelmű, és néha nem is olyan könnyű eldönteni, hogy ki hibázott. Egy saját alkalmazottat ráadásul nem is olyan egyszerű felelősségre vonni – végső soron ki lehet rúgni, de ettől a probléma még nem oldódik meg.

Amennyiben a rendszergazdai szolgáltatást végző cég rendelkezik munkakörben elkövetett felelősségbiztosítással, úgy a felelősség kérdése sokkal egyértelműbb, azaz számon lehet kérni a hibát elkövető személyen a „tettét”, és le is lehet cserélni, ha az ügyfél úgy kívánja.

A fenti előnyök ismeretében könnyen belátható, hogy egy kis- és közepes vállalkozás számára a rendszergazdai, illetve a rendszerüzemeltetési szolgáltatás kiszervezése a logikus lépés. Hiszen költséghatékony, teljes körű, és szakértő kezekbe helyezi a cég informatikai rendszereit, továbbá folyamatos és megfelelő támogatást biztosít a partnerei számára – éppen úgy, ahogy mi, a VAR Kft. felkészült munkatársai.