Sajtóhírek
> Megjelent rólunk
 

2006. július - Boldogan éltek míg meg nem... Válságmenedzselés Két kimenetele lehet annak, ha külső vagy belső okok miatt válságba kerül egy vállalat: vagy elviszi a céget, vagy épp ellenkezőleg, jobb pályára állítja. Tönkrementünk volna, ha nem vagyunk tőkeerősek, és nincs meg irántunk a bizalom” – meséli büszkén Szabó Péter, a VAR Kft. egyik tulajdonosa, ügyvezetője, akin látszik, hogy élete egyik legpozitívabb élményéről beszél. Pedig a történet egy tűzesettel kezdődött: Egy júliusi éjszakán füstölni kezdett a szerverszoba frissen vásárolt klímájának egyik ventillátora a VAR Kft. székhelyén. Nemsokára izzottak a gépek, oxigén szűkében láng nélkül, lassan szenesedett el a tízmilliót érő számítógéppark. Mire hajnali ötkor a tűzoltók levonultak, a mennyezetet is vastag korom borította. Szabó Péter, a kft. egyik tulajdonosa, ügyvezetője szinte vakon tapogatózott, amikor beléphetett a házba. Ekkor, 2003-ban 10 éves volt a hazai piacon ismert, informatikai rendszerek üzemeltetésével foglalkozó cég. A tűz miatt a 20 embernek nem volt min dolgoznia, nem volt összeköttetés a klienseiknél lévő, általuk működtetett rendszerekkel. Az ügyvezető leült az emberekkel az egyik viszonylag épen maradt helyiségben, és egy óra alatt változtattak irányítási rendszerükön: az addigi mátrixos szervezeti struktúrát hierarchizált, egyszemélyi vezetésűre cserélték. „Először priorizáltuk a feladatokat”: az első az informatikai rendszerek ideiglenes helyreállítása volt, aztán eldöntötték, hogy ki tud otthonról dolgozni. „Egy nap alatt megoldottuk az iroda őrzését, riasztó-rendszerének újbóli kiépítését. Ez arra is jó volt, hogy rájöjjünk: korábbi partnerünk, aki ezt a munkát végezte, rugalmatlan, és újat kerestünk helyette.” A cég működőképeségének helyreállítása 72 órába telt, ezután a likviditási problémák következtek. „Leültem a 3-4 legnagyobb beszállítónkkal, nem is kellett igazán meggyőzni őket arról, hogy nekik sem érdekük, ha tíz éve megbízható ügyfelük csődbe megy. Odaadták az új eszközöket úgy, hogy belementek a fizetési határidők csúsztatásába.” A cég végül 2003 utolsó két negyedévében addigi legjobb eredményeit érte el. „Csoda volt, ami történt, nagyon felrázta a szervezetet: csak ki kellett adni a feladatot, ellenőrizni már nem, úgy húzott mindenki.” Forrás: Manager magazin 2006. 7. szám

2005. november 18. - Megjelent a GroupWise 7 "A VAR-Novell együttműködés keretében közös rendezvényen mutattuk be a GroupWise 7-es verzióját, mely a csoportmunkatámogatásra specializált szoftver legújabb változata. Az újítások között sorolják fel az elérhető legmagasabb fokú biztonságot, a megújult kezelőfelületet, a háromdimenziós érzetet keltő új ikonokat, és a továbbfejlesztett Microsoft Outlook támogatást. Egyetlen GroupWise-adminisztrátor akár 10 ezernél is több felhasználót képes kezelni - van olyan rendszergazda, aki jelenleg is több mint 20 ezer felhasználót felügyel. A vállalat szerint a szoftver terhelhetősége nagyobb, mint a legtöbb konkurens terméké. "A GroupWise 7 új funkcióinak és az általunk kínált verzió-és termékváltási eszközöknek, valamint az ezt ösztönző kereskedelmi kezdeményezéseknek köszönhetően meggyőződésünk, hogy ez az ideális csoportmunka megoldás" - mondta Hargitai Zsolt, a Novell Magyarország rendszermérnöke. "Az ügyfelek gyakran aggódnak, hogy napi üzletvitelüket meg kell szakítaniuk, ha váltani akarnak egy új csoportmunka szoftverre. A GroupWise 7 segítségével azonban más a csoportmunka környezetekből történő áttérés nagyon egyszerű, mind műszaki, mind pénzügyi értelemben"- tette hozzá Hargitai. A szoftver új változata is a már bevált, megbízható architektúrára épül, ami segít az állásidő minimálisra csökkentésében. A partnertermékekkel integrált működése során felismeri és eltávolítja a vírusokat, még mielőtt azok hatással lennének az üzletmenetre és a hatékonyságra." 2005. november 18. 13:10, Péntek - Forrás: SG.hu 2005. november 18. - VAR-Novell együttműködés, GroupWise 7 bemutató "A VAR-Novell együttműködés keretében közös rendezvényen mutatták be a GroupWise legújabb verzióját, mely a csoportmunkatámogatásra specializált szoftver legújabb verziója. A Novell GroupWise 7 több operációs rendszeren is használható, és folyamatos, új fejlesztésekkel biztosítja a felhasználók termelékenységének növekedését. Az elérhető legmagasabb fokú biztonság, megújult kezelőfelület, 3 dimenziós érzetet keltő új ikonok, továbbfejlesztett Microsoft Outlook támogatás, valamint a GroupWise futtatásához szükséges SUSE Linux Enterprise Server licenc biztosítja, hogy az ügyfelek kisebb költségekkel és nagyobb termelékenységgel működhessenek. A GroupWise 7 új funkcióinak és az általunk kínált verzió-és termékváltási eszközöknek, valamint az ezt ösztönző kereskedelmi kezdeményezéseknek köszönhetően meggyőződésünk, hogy ez az ideális csoportmunka megoldás - mondta Hargitai Zsolt, a Novell Magyarország rendszermérnöke. - Az ügyfelek gyakran aggódnak, hogy napi üzletvitelüket meg kell szakítaniuk, ha váltani akarnak egy új csoportmunka szoftverre. A GroupWise 7 segítségével azonban más a csoportmunka környezetekből történő áttérés nagyon egyszerű, mind műszaki, mind pénzügyi értelemben - tette hozzá Hargitai. VAR Computer 1993-as alapítása óta kiemelt viszonteladója és szakértői partnere a Novell Magyarországnak. A cég legújabb minősítése a Novell Gold Solution Provider, mely a Magyarországon elért legmagasabb viszonteladói és szakértői státus." 2005. november 18. 12:04 forrás Prim Online 2005. október 7. - "Családbarát munkahelyek 2005-ben (1.) Otthonról dolgozás és a kismamák segítése A Családbarát munkahely díj kisvállalat kategóriájában nyertes Var Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. valamint a nagyvállalat kategóriában győztes National Instruments Kft. vezetőjét kérdeztük arról, náluk miben nyilvánul meg a munkahely családbarát jellege, milyen munkaidőmodelleket vezettek be, és hogy hogyan kezelik a Gyesen levő kismamákat. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium valamint az Ifjúsági Szociális Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium szeptemberben osztotta ki négy kategóriában a "Családbarát munkahely 2005" díjakat azon cégeknek, amelyek különösen figyelmek alkalmazottaikra és különböző eszközökkel támogatják a munka és a családi élet összehangolását. A pályázatot benyújtóknak hat témában kellett számot adniuk: munkaidőmodellek, képzések, Gyesen levőkkel való kapcsolattartás, gyermekintézmények fenntartása, munkavállalói juttatások, munkahelyi biztonság. A cél, hogy a dolgozók jól érezzék magukat A kisvállalatok kategóriában az informatikai szaktanácsadással foglalkozó Var Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte el az első helyet. Szabó Péter, a jelenleg 21 főt foglalkoztató, 1993-ban alakult cég ügyvezető igazgatója elmondta, családbarát intézkedéseik bevezetésének oka elsősorban a munkatársmegtartás volt. "Mivel mérnökeink szaktudása az egyik legfontosabb termékünk, olyan körülményeket kell biztosítanunk számukra, amelyeknek köszönhetően jól érzik magukat a munkahelyen. Ennek köszönhetően nem fogják elhagyni a céget. Emellett felismertük, ha otthon rendben mennek a dolgok, akkor a dolgozók jobban tudnak a munkára koncentrálni, és így teljesítményük is nő." Rugalmas munkaidő, otthonról is lehet dolgozni A cégvezetés feladatcentrikusan gondolkodik, nincs kőbe vésett munkaidő, és akár otthonról is lehet végezni a munkát. Az otthoni internethasználatot finanszírozza a vállalat, és kedvezményes gépvásárlásra is van lehetőség. A nem otthon dolgozóknak maximálisan rugalmas munkaidőt biztosít a cég. Ha a munkatárs reggel nyolcra viszi a gyermekét iskolába, óvodába, a munkát nyolc óra helyett elkezdheti fél kilenckor. "A kollégáknak nem kötelező az egész napot az irodában tölteniük. A távozások nyomonkövetésére létrehoztunk egy úgynevezett csoportmunka-kezelő programot. A munkatársak ebben a "határidőnaplóban" regisztrálják, hogy mikor távoznak az irodából, milyen okból mennek el, hol fognak tartózkodni és mikor térnek vissza. Így mindig tudjuk, kire lehet számítani az irodában, és mikor hol érhetjük el a munkatársat. Számonkérés csak abban az esetben történik, ha az adott feladatot nem az elvárásoknak megfelelően teljesítette a dolgozó" - mondta el Szabó Péter. Heti kétszer bejárnak a gyerekek Az ügyvezető igazgató elmondása szerint 200 négyzetméteres irodájukba hetente kétszer-háromszor behozzák gyermekeiket a kollégák, akik a kicsikre közösen odafigyelve végzik a munkát. "A gyerekek egyáltalán nem gátolnak minket a feladatok elvégzésében. Sőt, már annyira megszoktuk a gyerekzsivajt, hogy szinte hiányozna, ha megszűnne" - mesélte az ügyvezető. A vállalat a fentiek mellett iskolakezdési támogatással, egészségpénztári hozzájárulással, valamint esküvő és gyerekfelügyelés esetén anyagi hozzájárulással segíti a dolgozókat. A kollégák gyermekeinek egyébként lehetőségük nyílik kipróbálni magukat a cégnél, az egyik dolgozó fia is épp az idei nyáron töltötte szakmai gyakorlatát a vállalatnál. A Gyesről, Gyedről visszatérőkkel kapcsolatban az ügyvezető igazgató elmondta, utoljára 6 éve volt példa szülési szabadságra, és a kolléganőt maximálisan támogatták a munka világába való visszatérésben. "Köszönhetően annak, hogy az informatikai munkatársak zöme férfi, kisvállalatként ez a kérdés nem annyira gyakori, de az otthoni munkavégzés lehetősége itt is előny lehet" - közölte Szabó Péter." jobpilot.hu, Oroszi Babett, 2005. október 7. 2005. szeptember 30. - "Egyre többen ügyelnek a munka és a magánélet egyensúlyban tartására Barátságos munkahelyet akarok! [2005-09-30] Stresszcsökkentés, csereüdültetés, kamatmentes előleg, egészségügyi szolgáltatások a cégnél – többek között ilyen lehetőségeket biztosítanak kollégáiknak ma itthon a családbarát munkahelyek. A két tárca által kiírt pályázat nyerteseit kérdeztük arról, hogy mivel érdemelték ki az elismerést. Kis-, közép- és nagyvállalat, valamint költségvetési intézmény kategóriákban lehetett az idén pályázni a Családbarát Munkahely cím elnyerésére. A 28 százalékban női munkatársakat foglalkoztató és a családok kiegyensúlyozott működését segítő Pécsi Vízmű Rt. leginkább a rugalmas munkaidőnek köszönhetően lett különdíjas. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete a különdíj odaítélésekor figyelembe vette a munkahelyi és családi programok, kirándulások, kulturális programok és sportnapok szervezését is. Nyirati István, a Pécsi Vízmű Rt. vezérigazgatója megemlítette, olyan juttatásokat is biztosítanak a kollégáknak, mint az iskolakezdési támogatás, a temetési segély vagy a kamatmentes, esetleg kedvező kamatozású fizetési előleg. Ezeken kívül lehetőség van egészségpénztári tagságra, valamint belföldi csereüdültetésre is, a többi hazai vízművel fenntartott kapcsolatnak köszönhetően. Nyirati István kiemelte, hogy az érdekképviseletekkel közösen is keresik a lehetőségeket a juttatások körének szélesítésére és környezetük, munkakörülményeik jobbá tételére. Nagy hangsúlyt fektetnek az egészségmegőrzésre, a hatékony stresszkezelésre és a magánélet s a munkahely közötti egyensúly megtartására különös gondot fordítanak. A beérkezett projektek elbírálásakor figyelembe vették, hogy a pályázó lehetővé teszi-e a dolgozók számára, hogy különböző munkaidőmodellekből válasszanak. Eredeti módon, profiljukból adódóan informatikai megoldásokkal tették könnyebbé a családdal való kapcsolattartást és így a hatékony időbeosztás kialakítását a kisvállalatok kategóriájának első díjas vállalkozásánál, a VAR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél. Szabó Péter, a cég ügyvezetője elmondta, hogy egy távolról is elérhető funkciókkal ellátott csoportmunkaszoftverrel, valamint videokonferencia-lehetőség kiépítésével segítették elő a házon kívül vagy a családi okok miatt otthon tartózkodó munkatársak részvételét a napi teendők ellátásában. Ennek segítségével a családban való helytállás könynyebb lehet, sőt a megszabott munkaidő kisebb módosítására is lehetőség van. Szabó Péter lapunknak elmondta, minden munkatársuk számára biztosítják a szükséges kommunikációs lehetőségeket, a megfelelő állapotú eszközöket és berendezéseket, valamint a kollégák időbeosztásával kapcsolatos információkat. A két kiíró, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi, illetve az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium a munka és a család összeegyeztetését segítő munkahelyi programok mellett a jelentkezők társadalmi felelősségvállalását is díjazta. Mindenképpen említést érdemel az a fajta előnyös megkülönböztetés, amelyet a családos munkatársak munkaidejének, szabadságbeosztásának és emelt összegű életbiztosításának megállapításánál alkalmaznak. Egészen más szempontok alapján, mégis megérdemelten vehette át a Főkefe Ipari Kft. a Családbarát Munkahely 2005 pályázatának oklevelét. Az 1949-ben, elsősorban vakok foglalkoztatására alapított célszervezet ügyvezető igazgatója, Szili Károly elmondta, hogy cégük munkatársainak több mint nyolcvan százaléka megváltozott munkaképességű, köztük háromszázan látássérültek. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása érzelmi intelligenciát, fokozott empátiát követel, és nem utolsósorban eltérő munkakörnyezet kialakítását teszi szükségessé. Ezek közül Szili Károly a legkorszerűbb, egyedileg kialakított hangjelzéseket adó berendezéseket, a korláttal körbeépített folyosókat és a gyengén látók számára készült lépcsőszínezést emelte ki. Hallás- és látássérült, értelmi fogyatékos, valamint belgyógyászati sérült dolgozóik egészségének védelmét is ellátják. Havonta egy alkalommal egészségügyi szakemberek, orvosok látogatják meg őket a munkahelyükön, ahol az egyszerűbb vizsgálatokat, egy vércukorszintmérést, egy vérnyomásmérést, de akár egy szemvizsgálatot is el tudnak végezni. A családbarátságot az is fémjelzi a díjazottaknál, hogy főleg a gyesen, gyeden lévők számára részmunkaidőben történő foglalkoztatást biztosítanak, sőt a munkájukba visszatérők számára mentor segíti az újrabeilleszkedést." Világgazdaság, 2005. szeptember 30., Gedeon András

 
 A VAR Computer 2005-ben a kisvállalati kategóriában megnyerte a Családbarát munkahely díjat
 Egészséges Munkahely 2005 minősítés az AmCham programjában
 Novell GroupWise felhasználói segédlet

Rendszerüzemeltetés | Alkalmazás fejlesztés | Rendszer kiépítés/migrálás | Hálózatépítés | IT Biztonság | IT Outsource | Kereskedelem | Pályázati tanácsadás | Online marketing | Oldaltérkép
VAR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1131 Budapest, Nővér u. 10. Telefon: (36-1) 222-2827 Fax: (36-1) 363-2781 E-mail: var@var.hu
www.var.hu